Reflektorfényben: Szántai Gyula gitáros, zenész Mokka Tribute Band alapítója




SZAKMAI ELIT ÉV ÉLETMŰDÍJASA 2023 DÍJ
Szántai Gyula gitáros, zenész
Mokka Tribute Band alapítója

 
Szombathelyen született és töltötte gyermekkorát. 17 évesen kezdett el gitározni. Első zenekara 1970-ben a Top Pops volt, amely egy évvel később Mokka néven futott tovább. A Mokka (Puskás Ferenc: szólógitár, Szántai Gyula: szólógitár, Büki Imre: basszusgitár, Faragó László: billentyűs hangszerek és Nádas Károly: dob) hamarosan az akkori Szombathely egyik legismertebb együttese lett. Kezdetben a BM klubban, majd a Hemo-ban léptek fel. A mindig megújulni képes zenekar koncertjeiken elsősorban az 1960–70-es évek magyar és világslágereit szólaltatták meg. Az együttes többször turnézott az NDK-ban és Csehszlovákiában is.

A Mokka megszűnése után, 1974-ben került a Lord zenekarhoz, amelyből 6 év kemény munka után családi okok miatt távozni kényszerült. Ezután a sárvári Dandys együttes következett, a szintén sárvári S'Top zenekar, majd néhány évig együtt zenélt a Péterfai Riva (Szentpéterfa) báli zenekarral. Később meghívták a Sipőcz Rock Band-be, velük 3 évet töltött el, miközben az Új Mokka zenekarral is színpadra lépett.

Ezután abbahagyta az aktív zenélést. 1995-ben Vida Ferenc kiadója, az LMS Records megjelentette "Fehér Galamb" címmel azt a Lord albumot, amelyen a Lord zenekar 1972-1982 közötti dalai szerepelnek, és amelyen gitárjátéka hallható. 2012 őszén azonban visszatért a zenéhez  és megalapította a Mokka Tribute Band zenekart, amelynek 9 évig volt szólógitárosa és vezetője.

2021 decemberében kivált a Tribute zenekarból és létrehozta a jelenlegi új Mokka formációt.  A zenekar  ( Mátyás Richárd ének, Csercsics András basszusgitár, Garamvölgyi Tamás billentyű, Varga Norbert  szólógitár, Csóka Csaba dob, Szántai Gyula szólógitár ) célja az 1980–90-as évek rockzenei hagyományainak ápolása, külföldi és magyar előadók örök érvényű dalainak feldolgozásaival.